…így érkezett meg Hétfőn az ősz! Az öregfiúk bajnokság második fordulójában viszont nem csak az eső záporozott, hanem a gólok is.
Munkahelyi elfoglaltság-, mostanra tervezett utazás vagy épp egészségügyi okok miatt kulcsemberek maradtak távol a hétfői fordulótól, ráadásul létszámban is nagyon szerényen álltunk fel (egyetlen cserével), így érthető, hogy igencsak óvatosan vágtunk neki a Külker SC elleni mérkőzésnek.
Az előző évad alapszakaszában 4:3-ra kikaptunk, amire a rájátszásban egy 5:3-as győzelemmel válaszoltunk. Ellenfelünk is szerény létszámban, gyakorlatilag kispad nélkül állt ki, így legalább ebből a szempontból kiegyenlített volt a helyzet.
Koncentráltan és nagyon fegyelmezetten játszott a csapat, ám az eső csúszóssá tette a pályát és a játékszert is egyaránt, melyekből esetenként ijesztő szituációk alakultak ki. Ennek ellenére kézben tartottuk a mérkőzést és végig mi diktáltuk a tempót.
Az első félidő közepéig tartotta magát ellenfelünk, amikor is egy balszélen vezetett támadás élesen belőtt labdája kipördült a kapus kezéből és szerencsésen az épp érkező Berta Norbert elé esett, így neki már csak be kellett tessékelnie azt a kapuba. Felbátorodtunk, a hazaiak óvatosabbak lettek. Folyamatosan rohamoztuk ellenfelünk kapuját, mígnem négy perccel később Kiss Attila remek mélységi passzt kapott a jobbszélen, levitte – ahogy azt tanítják – szinte az alapvonalig, majd a tökéletes beadásra ismét Berta Norbert
érkezett és megszerezte második gólját. Ellenfelünket megfogta a viszonylag gyors egymás után érkezett két gól, mert ez idő alatt labdatartásuk sem volt, rosszul is helyezkedtek, így alig két perccel a második gól után, egy a saját
térfelünk feléről előreívelt labdát Berta Norbi az utolsó védő előtt úgy vett át, hogy máris egy az egyben volt a kapussal szemben. A „mesterhármas” megszerzéséhez lágy emeléssel a hálóba terelte ismét a labdát, beállítva ezzel a 0:3 félidei eredményt.
Az első félidő végére sajnálatos módon lesérült Dénes Zoltán – védelmünk oszlopos tagja -, így be kellett vetnünk az egyetlen cserénket. Nem változtattunk a csapat tagok elhelyezkedésén, Zsizsik Lajos vállalta a belső védő szerepét… kiválóan meg is oldva a feladatot. Bár Ő is sérüléssel érkezett egy szerencsétlen balesetet követően, odaért amikor kellett, s azt tette, amit tennie kellett.
Védekezésünk a második félidőben is stabil volt, ám ekkorra már mindenki gólt, gólokat akart szerezni, így a csapategység kicsit megbomlott, labdavesztések után nem értek vissza. Felborult a pálya. A játék vagy a mi kapunk előterében, vagy az ellenfél kapuja előtt folyt… a középpálya gyakorlatilag megszűnt.
Szerencsére ellenfelünk nem volt acélos ezen a napon, rendre kihagyták helyzeteiket, vagy épp óriási védéseket bemutatva Meleg Gábor remekelt a kapuban. A folyamatos rohamozásnak azért meg lett az eredménye, mert a 45. percben ismét Kiss Attila kapott egy passzt, melyet a védők gyűrűjében ügyesen és jól tartott meg, majd az érkező Berta Norbinak úgy tálalta a játékszert, hogy az ismét egy az egyben állt szemben a kapussal. Norbi ezúttal sem hibázott,
csak egy-két lépést vezette a labdát, majd okosan elrúgta a hálóőr mellett a kapu sarkába.
A második félidő közepén, az ekkorra már egyre gyakrabban előrehúzódó Pethő Zsolt másolta le az előző mérkőzés egyik gólját. Balszélen megkapta a labdát, látta, hogy benn a védők és támadók is beadásra számítanak és így helyezkednek, ám a kapus kimozdul. Hanyag eleganciával bő 18-20 méterről átemelve a kapuson juttatta a labdát a hálóba.
Kiss Atilla fáradhatatlanul dolgozott az egész meccsen. Harcias volt, sorra alakította ki a helyzeteket, két gólpasszt is adott, ám a gól nem akart összejönni. A 70. perc környékén aztán, amikor bal szélen megfutottunk, a beadás Elek Gergőhöz került, aki akár a kapura is törhetett volna, ehelyett önzetlenül
legurította a labdát Kiss Attinak, aki egy kis igazítás után kilőtte a kapu jobb alsó sarkát beállítva ezzel a 0:6-os végeredményt.
Hatalmas gratuláció a csapatnak! Nemcsak a 6 rúgott gól, sokkal inkább mert a második forduló után csapatunk a tabella élén áll! Ugyan pontazonossággal és
ugyanolyan gólkülönbséggel, mint a második helyezett Budakeszi SC, ám összességében +2 gól áll csapatunk neve mellett. Külön köszönet azoknak, akik a munkahelyi és személyes teendőiket is úgy alakították, hogy ott lehessenek, de végül is a tegnapi nap a csapategységről szólt és a győzni akarásról. Hajrá Víz!
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...