Megkezdődött a rájátszás az Öregfiúk bajnokságban

Kedden a felsőház rájátszás második fordulójának mérkőzését játszottuk a II. KERÜLET UFC csapata ellen, sajnos ezúttal a papírforma jött be. Az első fordulóban a tabella éllovasa, a MAGYAR TELEKOM DSC ellen léptünk pályára, a szezonkezdet semmiképpen sem volt rossznak mondható.

Az első mérkőzésen a TELEKOM csapatától sikerült egy pontot elhoznunk, ám ennek az egész meccset tekintve inkább a hazaiak örülhettek, hiszen csak az utolsó percekben sikerült megszerezniük az egyenlítést érő találatot. Az előző szezon gólkirálya Szabó András Attila 3, míg fiatal öregfiú játékosunk Berta Norbert 2 gólt szerzett.A mérkőzés remekül indult, a 6. majd a 26. percben megnyugtatónak tűnő 0:2-es állást mutatott az eredményjelző, ám ekkor kicsit kiengedtünk és az akkor második helyen álló hazai csapat a 30. és a 40. percben szerzett gólokkal kiegyenlített.

Sajnos a második félidőben meg is fordították az eredményt az 50. percben már 3:2 volt az állás. Szabó Atti egyenlített ugyan, de az öröm nem tartott sokáig, a 65. percben ismét vezetett a hazai csapat.
Hiába gólvágónk meccs közbeni “meghúzódása”, a helyzet az helyzet, ott nincs helye a fájdalomnak, így előbb Berta Norbert, majd egy perc leforgását követően ismét Szabó Attila talál be a kapuba, előnyhöz juttatva ezzel csapatunkat. Sajnos az utolsó 10 percben nem tudtuk tartani az előnyt, újabb kapott gól után a végeredmény 5:5 lett.
A meccs egésze alapján megérdemelten egyenlítettek a hazaiak,
ha némi elfogultságot becsempészhetünk értékelésünkbe, azt mondhatjuk, igazából nem elhoztunk egy pontot, hanem kettőt ott hagytunk. L

A II. KERÜLET UFC a keddi találkozó előtt a második helyen állt, hiszen a Telekom mérkőzését egy nappal korábban már lejátszották, így ellenfelünk eggyel kevesebb mérkőzést játszva átmenetileg visszacsúszott az első helyről. Tudtuk, hogy nagyon képzett és technikás csapatról van szó. Az alapszakasszal együtt összesen egy döntetlennel és egy vereséggel, valamint 12 győzelemmel maguk mögött vártak minket.
Csapatunk ezen a napon sajnos erősen hiányosan tudott kiállni, mert kulcs játékosaink maradtak távol. Thoma-Huszár József sérülése miatt valószínűleg ebben a szezonban már nem is tudja segíteni a csapatot (innen kívánunk neki mielőbbi gyors felépülést), többen munkahelyükön kellett helytálljanak, vagy éppen vidéken/külföldön tartózkodtak, így a kispadon mindösszesen egyetlen csere játékos állt a a csapat rendelkezésére.

A hazaiak láthatóan eléggé felkészültek belőlünk, hiszen Szabó András Attilát mondhatni levegőhöz sem hagyták jutni. Ennek ellenére mégis derekasan álltuk a támadásokat és sikerült az első félidőben egy-két helyzetet is összehoznunk, melyek közül az egyiket óriási bravúrral hárított a hazaiak kapusa.
A félidő végén egy sajnálatos szabálytalanság eredményeképpen büntetőhöz jutott a hazai csapat, amit magabiztosan értékesítettek.
1:0-ás eredménnyel vonultunk pihenőre
és ekkor még bizakodóak voltunk, ami a mérkőzés addigi összképe alapján indokolt volt s mert akadtak helyzeteink nekünk is.

Sajnos Markovits Krisztián már a szünetben jelezte, hogy meghúzódott, s esetleg cserére lesz szükség a későbbiekben. Kisvártatva Nagy Attila sérült meg egy összeütközés során, ám mindketten dacolva a sérülés minden kellemetlenségével derekasan állták a sarat a pályán. Dénes Zoltán csapattársunk viszont nem “úszta megy ilyen egyszerűen”, az 55. perc környékén olyan komoly sérülést szenvedett, hogy a pályáról is csak segítséggel tudott lejönni, így kénytelenek voltunk bevetni az egyetlen cserénket.
A hazai csapat persze kihasználva a helyzetet előbb az 59. percben, majd egy újabb büntetőt követően a 64. percben újabb gólokat szereztek, így beállították a 3:0-s végeredményt.

Ellenfelünk jól felkészült és kulturált játékkal, megérdemelten nyert. Gratulálunk az eredményhez és sok sikert kívánunk nekik!

Mindazonáltal gratulálok a csapatnak, mert a hiányzások ellenére és a sérülésekkel sújtva is kifejezetten jó játékot láthattunk, csapategység tekintetében példát mutattak, a mérkőzés egészében derekasan helytálltak! /Csikós Zoltán/

További cikkek

További

Hétvégi körkép 11. 22-23.

Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...

bővebben

Hétvégi körkép 11.15-16.

Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...

bővebben

HÉTVÉGI KÖRKÉP

Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...

bővebben