Pár percen múlt a bravúros pontszerzés
Csepel TC – Fővárosi Vízművek SK 1-0
(0-0)
Nem kezdtünk megilletődötten a listavezető otthonában az egyébként szép számú (kb. 300 néző) közönség előtt. A hazai csapat a BLSZ I bajnokság toronymagasan feltételezett esélyese 23 forduló alatt mindössze egyszer vesztettek és egy alkalommal játszottak döntetlent.
Az első negyedórában Hutás Benedek kétszer is kicselezett 3 embert, azonban az utolsó passz kissé hosszabb volt, így nem lett belőle helyzet. A 17. percben ismét Hutás cselezett befelé, lövése alig ment a kapu mellé, egy védő bele tudott érni a labdába. A hazaiak 3 helyzetet alakítottak ki, annak köszönhetően, hogy Király Szilveszter asszisztens (8-10 méterrel a leshatártól helyezkedve) 3 alkalommal is nyilvánvaló lest nem intett be. Egy alkalommal pedig Hollókőy védett remekül. A 40. percben Hutás került ismét helyzetbe, de a védő az utolsó pillanatban szögletre mentett. Döntetlennel vonultunk a szünetre, és az első félidő alapján nem lett volna meglepő, ha vezetést szerzünk.
A második félidő elején a hazaiak sebességet váltottak, és több helyzetet alakítottak ki. A 48. percben Hollókőy bravúrja után Zilahi Bence vágta ki a gólhelyzetben levő csepeli játékos elől a labdát. Az 51. perecben egy kapura lövés alig ment el a kapu fölött. A mérkőzés ezen periódusában a hazaiak több helyzetet alakítottak ki, de a védelem remekül zárt. Ekkor már nem volt annyi átütőerő a támadásainkban. Egy alkalommal Hutás lépett volna ki a védők közül, de Király Szilveszter zászlója ismét (hibásan) lesen állította meg a támadásunkat. Ahogy mondani szokták levegőben lógott a hazaiak gólja, de a védelem remekül helyt állt. A 90. percben azonban egy távoli, váratlan lövés a felső kapufáról bepattant, és ez védhetetlen lövésnek bizonyult.
Összességében nagyszerűen játszott a csapatunk, közel álltunk a bravúrhoz, így mindenki emelt fővel jöhetett le a pályáról. Hevesi Tamás remekül megszervezte a védelmet, és játékosaink betartották a taktikai utasításokat, jó volt látni mennyire egységes volt a csapat, s hogy egymásért küzdöttek a játékosaink. Az első félidőben több gólhelyzetünk volt, a másodikban már kevesebb. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Török Zsolt játékvezető rendkívül magas színvonalon vezette a mérkőzést, partjelzője hibáit nem tudta korrigálni.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra. A listavezető otthonában igen karatkeres, időnként látványos focit játszottunk. Persze volt olyan periódusa is a mérkőzésnek, amikor csúszni-mászni kellett, de ma bizonyítottuk, hogy az osztály legjobb csapatának is meg kellett szenvednie a 3 pontért ellenünk. Nagyon egységes csapat képét mutattuk, és arra is büszke vagyok, hogy mennyire összetartó csapatom van. Senki nem egyénieskedett, mindenki alázattal tette a dolgát, a kitalált taktika jól működött. Nem lett volna érdemtelen a pontszerzésünk, azoban egy jól eltalált lövés az utolsó percben végzetessé vált. Gratulálunk a Csepelnek, és további sok sikert kívánunk! /Hevesi Tamás, edző/
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...