Megint kifelé pattant…
Fővárosi Vízművek SK – II. Ker. UFC 0-0
Tagadhatatlanul itt a tavasz, és ennek megfelelően csapatunk visszatért a füves pályára. A vendégekkel ősszel egy unalmas mérkőzésen játszottunk gól nélküli döntetlent, így szerettük volna most megszerezni a 3 pontot.
Ezen várakozásunkat alátámasztotta az a tény, hogy egész tavasszal kiválóan játszott a csapat, minden alkalommal sikerült jó játékkal előrukkolni még akkor is, amikor vereséget szenvedtünk. Sajnos Barát Viktor sérülése nem jött rendbe (a múlt héten a Testvériség játékosa „rendezte le” ), és még egy darabig biztosan nem számíthatunk rá. Ráadásul a hetek óta jól játszó Kozma Levente is megsérült az egyik edzésen.
A héten a szélen történő támadásokat, megbontásokat gyakoroltuk, és a támadás befejezéseket a kapu előtt. Azzal együtt, hogy kezdeményező focit játszottunk, az ellenfél kontrái veszélyesek voltak. Még szokni kell a füves pályát, mert közel 5 hónap után tértünk vissza a műfűről, ami azért egy-egy utolsó passz során problémát jelentett. Sajnálatos hogy Papp Dániel nem sokkal a becserélése után megsérült, így nőtt a távol maradók száma. Összességben nem néztünk ki rosszul, de tudunk ennél jobban is játszani. /Hevesi Tamás, edző/
A 11. perc Petry Zsolt szabadrúgása után az egyik vendég védő beleért a kapu előtt a labdába, amely a kapufán pattant. Két perccel később egy kontra támadás végén óriási helyzetet hibáztak el a vendégek. A 32. percben Bertók András beadását követően Kerékgyártó Csaba hibázta el a helyzetet a rövid kapufánál. Az első félidőben sokat birtokoltuk a labdát, azonban még szokni kell a „lassúbb” füves pályát, ezúttal több pontatlan passz volt.
Fordulás után a 48. percben Madarász Olivér lövése ment a kapu mellé 1 méterrel. Az 52. percben egy vendég kapuralövést védett Hollókőy. Az 59. percben megint a vendégek előtt adódott helyzet, de a labda elsuhant a kapu előtt. Csapatunk próbált helyzetet kialakítani, de ezúttal nem voltunk elég hatékonyak, igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. A vendégek jól védekeztek, időnként kontráztak, de a főbb hangsúlyt a kapujuk megóvása a góltól jelentette.
Talán a hirtelen jött meleg, talán a füves pálya szokatlansága okozta ma a tompaságot, de ezúttal sem volt szerencsénk a kapufával. Nyilván ha a 13. percben megszerezzük a vezetést, akkor teljesen más lett volna a meccs, de mint tudjuk a „HA” a fociban nem játszik. Összességében nem volt érdemtelen a vendégek pontszerzése, és ez a meccs is hasonlított az őszi mérkőzésre. Van ilyen nap is.
A jövő héten a listavezető Csepel TC csapatához látogatunk, ami teljesen más meccset ígér. A mérkőzésre április 13-án, szombaton délután 16 órakor kerül sor a Csepel Stadionban.
A meccs egyik látványos pillanata:
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...