Bravúros pontmentés
Két győzelem után kellő önbizalommal vártuk az újonc Flotta 2001 SE csapatát a tavaszi harmadik fordulóban a Váci úton. Az ellenfél jó játékerőt képvisel, amelyet a táblázaton elfoglalt helyezése is megerősít. Az ősszel egy igazi ki-ki meccsen játszottunk, de végül 0-0 lett idegenben.
Az előző hetekhez képest Thomas Romiszvilire tanulmányai, Borsi Bencére pedig betegség miatt nem számíthatott a Nahóczky Attila – Szlezák Zoltán edzői páros.
Nyílt sisakkal kezdett mindkét csapat, bátor őszinte támadásokkal, igaz a vendégek néha sorozatos szabálytalanságokkal tudták csak megállítani játékosainkat. A 27. percben egy pillanatnyi rövidzárlat után egyedül vezette a vendégek játékosa, Szabó a kapura a labdát, de Tímár Olivér óriási védésével jelezte, hogy ma nem lesz könnyű góét rúgni neki. Egy perccel később Niedermüller lövését fogta a vendégek kapusa. A 43. percben gólt szereztek a vendégek, ezzel beállítva az első félidő 0-1-es eredményét.
A második félidő elején újabb gólt ért el a vendég csapat, ezzel már 0-2-t mutatott az eredményjelző tábla. Haronisz Joannisz percei jöttek. Először remekül lépett ki, már átrúgta a kapus fölött a labdát, de egy visszafutó védő a gólvonal előtt kivágta a labdát. Nem sokkal később egy jobb oldali beadásra érkezett Szabó Ákos, aki lövés helyett vissza passzolta Haronisznak a labdát, és ő Niedermüllert játszotta meg, aki nem hibázott. Ezzel vissza jöttünk a meccsbe, 1-2.
A 75. percben, az egyébként rendkívül jól védő vendég kapus Koblencz Ákos lövését védte a kapufa segítségével. Csapatunk becsülettel küzdött, amelynek meg is lett az eredménye. Az első mérkőzését a csapatunkban játszó Mészáros Márton tört be a büntetőterületen belülre, amikor a védők szabálytalanul szerelték. A jogosan megítélt büntetőt Haronisz rúgta nyugodtan a kapuba, ezzel beállítva a 2-2-es végeredményt. Komoly csapatmunkát mutat az, hogy 0-2-ről egyenlített csapatunk, és nem lehet érdemtelennek nevezni az 1 pont megszerzését, ugyanakkor a döntetlen reális volt a mérkőzés képe alapján.
Dicséret illeti a srácokat az egyenlítésért. Ugyanakkor megtapasztalhattuk, hogy egy-egy apró hibát az ellenfél könyörtelenül kihasznál, de nem lett volna igazságos, ha nem szerzünk legalább egy pontot, mert nagyon akartuk…/Nahóczky Attila/
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...