Edzőmérkőzés a Vasas csapatával
A múlt héten csütörtökön edzőmérkőzést játszottunk a Vasas U12-es csapatával. Az eső szakadt, de nem szegte kedvünket, mint minden edzőmérkőzésen a cél ezúttal is a tanult elemek gyakorlása volt.
Az edzőmérkőzéseknek megvan a maga szerepe a felkészülésben. Nem szabad egy lapon említeni a bajnoki, a téttel rendelkező találkozókkal.
Hogy miért? Mert a szabályalkotás olykor szabad. Ha megkívánja a gyarkorlás, több dolgot is érdemes kipróbálni ezeken a találkozókon. Ezen a mérkőzésen 4×20 perc alatt különféle szabályokkal igyekeztünk fejleszteni a csapatjátékot, s az egyéni teljesítményt.
Kiváló példa volt erre a meccs első negyedében az, hogy csak a kapus területen belüli gól volt érvényes, a másodikban pedig, hogy csak a kapus területen kívülről érvényes a találat ért gólt. Aztán a következő negyedben a szélről jött labda is gólnak számított, majd az utolsó játékrészben jöhetett a „szabad játék”, amikor bárhonnan jövő lövés érvényesnek bizonyult.
Sokan talán meglepőnek találják ezt a gyakorlatot (erre volt példa ezen a meccsen is az ellenfél játékosai, edzői, s talán még nézői részéről is).
Hogy mégis miért eszerint az elképzelés szerint játszottunk? Részben, mert változatossá, igzalmassá teszi az utánpótlás focit, másrészt nagyban fejleszti a játékosokat a sokféle játékmód kipróbálása. Fel tudjuk mérni és fejleszthetjük a koncentrációt, a proaktivtást.
Ezen a mérkőzésen elsősorban a védekező munkát gyakoroltuk, kifejezetten ezt helyeztük előtérbe. Remek irányú találkozót láthattunk, számos igazán jó teljesítménnyel! A mérkőzés végi Milka csoki pedig kivétel nélkül mindenkinek járt, számomra a gyerekek elégedettsége az első. Meg a kapcsolatépítés. A gyerekek iránti figyelem és tisztelet. Így mutatunk példát számukra nemcsak játékostársaik, de a labdarúgás mint sport irányában történő hozzáállásukhoz is.
Köszönöm mindenkinek a részvételt és gratulálok a játékhoz!
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...