Javában zajlik a BLSZ I-es bajnokság
Harmadik mérkőzését játszotta le a Budapest I. osztályban a csapatunk, amely a nyáron komoly átalakuláson ment át.
Az első mérkőzésen a 43. Sz. Építők csapata 3-2 arányban győzte le a együttesünket, ami azért volt fájó, mert 2-0-ás hazai vezetés után Peller Ákos két góljával sikerült kiegyenlíteni, és már levegőben lógott az újabb gólunk – hiszen 2 kapufát (Koblencz Kristóf, és Szentiványi) is rúgtunk – de sajnos a hazaiak szerezték meg a győztes gólt a 85. percben, ezzel vereséget szenvedtünk.
Második mérkőzésünket BVB Akadémia UDSE Gázgyár csapata ellen játszottuk, amely a korábbi ASR Gázgyár csapatának utódja lett. Csapatunk ellentmondást nem tűrően kezdte a mérkőzést, és Peller Ákos 2 gólját követően Haronisz Joannisz góljával 3-0-s félidei eredmény után 3-1 arányban győztük le az ellenfelünket a Váci úton.
A harmadik mérkőzésünket az újonc Flotta 2001 SE csapata ellen játszottuk idegenben. Ellenfelünk hasonló mutatóval rendelkezett a két mérkőzés után, összesen 3 pontjuk volt. Csapatunk a mérkőzés elején rögtön jelezte, hogy győzelmi szándékkal lépett pályára, hiszen a 2. percben egy szögletet követően a hazaiak gólvonalán pattogott a labda, de nem sikerült a hálóba pofozni a játékszert, így kimaradt a ziccer. A 30. percben Zilai Márton lövése veszélyeztette a hazai kaput. A 36. percben a hazaiak csatára lépett gólhelyzetben, de a mai napon debütáló Tímár Olivér remekül zárta a szöget, így a csatár a kapu mellé lőtte a labdát. A 38. percben Peller Ákos szabadrúgása ment alig a kapu fölé.
A 2. félidő elején a hazaiak támadtak többet, apróbb helyzeteket is dolgoztak ki, azonban védelmünk remekül dolgozott és igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani a hazaiaknak. A 77. percben Niedermüller Ákos lövése alig ment a kapu fölé. Érdemes megemlíteni, hogy Szakács Patrik és a beálló Baráth Zalán is remekül „kevergettek”, de Koblencz Kristóf felfutása is mindig veszélyt jelentettek. A 85. percben a hazaiak a semmiből lőttek egy kapufát. A 90. percben Peller Ákos kapott „forintos labdát”, gólhelyzetben kilépett, azonban a hazaiak kapusa hihetetlen bravúrral védte a lövését. Folytatódott a hazaiak kapusának parádéja: Niedermüller Ákos 28 méteres lövését tolta a kapufára, majd úgy került szögletre a labda. Nem volt vége a nagy ziccereknek, Szakács Patrik óriási helyzetben lőtte bele a kapusba a labdát, vagy a kapus védett parádésan – nézőpont kérdése. Így végül 0-0-al zárult a mérkőzés, így joggal mondhatjuk el hogy otthagytunk 2 pontot az Flotta 2001 csapatánál.
Sajnálom a fiúkat, mert remekül dolgoztak. Olyan ziccereket dolgoztunk ki, amelyeket, ha nem lövünk be, akkor sajnos nem tudunk győzelemmel távozni. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a csapat hétről-hétre egyre jobb teljesítményt nyújt, örülök, hogy vissza látom az edzésen gyakorolt és megbeszélt helyzeteket, szituációkat. Az is remek visszajelzés, hogy a nyáron elvégzett – időnként soknak tűnő – munkának a srácok is látják, hogy van eredménye. Nem utolsósorban kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, ami azért a védelmet is dicséri! /Nahóczky Attila/
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...