Megkezdődtek az öregfiúk számára is a 2024/25-ös őszi szezon küzdelmei. Mielőtt értékelnénk az első forduló eseményeit, készültünk egy kisebb hírcsokorral a csapat életében történt változásokról. 

Az átigazolási időszakban távozott sportkörünktől Ináncsi László, aki a csapat 2021-22-es nevezése óta volt aktív játékosunk, 39 meccsen 21 gólt szerezve ezen időszak alatt. Meghatározó és kihagyhatatlan tagja volt csapatunknak. Pályafutását a 2011 Champion FC öregfiúk együttesében folytatja. Jó egészséget és további sportsikereket kívánunk neki!

Új igazolásaink közül Elek Gergő és Kiss Attila két “fiatal öregfiú” (éppenhogy belenőttek az öregfiúk mezbe 🙂 ), valamint Dr. Miháldy Ferenc érkezett a Külker SC öregfiúk csapatából. Szintén új igazolásunk, Varga Péter (közel 10 éves kihagyás után) egy németországi csapattól igazolt hozzánk. Érkezésüknek nagyon örülünk, jó egészséget és sok sikert kívánunk Nekik! Biztosak vagyunk abban, hogy sokat tesznek majd annak érdekében, hogy csapatunk hírnevét öregbítsék! ☺

Szeptember másodikán az új évad alapszakaszának első fordulójában a Műegyetemi Football Club-ot láttuk vendégül.

Távolmaradó alapemberek hiányában ugyan, de az új igazolásainkkal kiegészülve vágtunk neki a mérkőzésnek. Bátran és támadószellemben játszottunk, aminek meg is lett az eredménye, mert a 26. percben Kiss Attila, majd 10 perccel később egy remek beadásra tökéletes ütemben érkező Berta Norbert is betalált, beállítva ezzel a félidei 2:0-s eredményt.

A második játékrészben vagy a cseréink okoztak némi zavart, vagy a vendég frissítő italában volt valami, mert sokkal agresszívabban támadott ellenfelünk, a 46. percben pedig sikerült szépíteniük.
Igyekeztük rendezni a sorainkat, amikor az 53. perc környékén Kiss Attila jobb szélen mindenkin átverekedte magát, óriási gólt rúgva egymaga le is zárta az akciót. Ismét fellélegeztünk a kispadon, de ez sem tartott sokáig, mert alig 7 perccel később ismét felzárkózott a Műegyetem csapata.

A véghajrában végül mégis diadalmaskodtunk. Előbb egy belöbbölt labdát tereltünk a kapu bal alsó sarkába, majd pár perccel később Pethő Zsolt egy parádés indítást kapott bal szélen Jóni Attilától, amit 18-20 méterről, igazítás nélkül egy mozdulattal emelt át a kirohanó kapuson. 

Örömünket és győzelmünket egyáltalán nem befolyásolta a vendégcsapat 79. percben a felső kapufát is megrengető bombagólja.
A végeredmény 5:3 lett, melyre joggal mondhatjuk: soha rosszabb kezdést! 

Ahogyan rosszabb folytatást sem szeretnénk, hiszen ebben az évadban, ha így haladunk előre, odaérhetünk végre a dobogóra is! Óriási gratuláció a csapatnak, a bajnokság előkészítéséhez és a mérkőzéshez is egyaránt!

További cikkek

További

Hétvégi körkép 11. 22-23.

Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...

bővebben

Hétvégi körkép 11.15-16.

Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...

bővebben

HÉTVÉGI KÖRKÉP

Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...

bővebben