Elkezdődött a szezon BLSZ III-ban és utánpótlásban is

Hétvégén kezdetét vette a 2024/25-ös őszi szezon a BLSZ III-as bajnokságban valamint az utánpótlásban is. Idegenben és hazai pályán sem sikerült ezúttal pontot szereznünk. A nyári időszak számos változást hozott mind a felnőtt második csapat mind pedig az U19-es gárda életében. A felkészülés során komoly munka zajlott mindenhol, noha az eredmény most még nem, de a játék képe egészében kétségkívül ezt tükrözte.
BLSZ III/2. csoport
FVSK II – Unione FC II 2:11
MLSZ Regionális U19 Alap Közép Csoport
Airnergy FC – FVSK 4:0
A mérkőzéseket követően a látottakat Mácsik Róbert edző értékelte, aki a nyár folyamán kezde meg a közös munkát labdarúgóinkkal.
Hogyan értékeled a meccset a nyári felkészülésre visszatekintve?
Kétségtelen, hogy nehéz felkészülésen vagyunk túl, szórtan hiányoztak a játékosok hol kisebb, hol hosszabb időre, egy teljesen másfajta habitussal, elvárással szembesültek, amit meg kellett szokniuk. Mindazonáltal dicséret illeti a csapatot, mert a munkát maximálisan beleteszik az edzésekbe, a mérkőzésekbe, lassanként mindenkiben nő a tűz, a „bajnok mentalitás” kialakulóban van. Túl az első fordulókon, messzemenő konzekvenciát nem szeretnék levonni, ami számomra biztató, hogy a játék minden fázisában szemmel láthatóvá teszik a játékosok, mik azok az alapelvek, azok a megoldások amiket gyakorlunk, amik mentén építkezünk. Természetes van hiba a rendszerben, sok munka áll még előttünk, de folyamatosan dolgozunk rajta, hogy hétről hétre jobb teljesítményt nyújtsunk, mind egyénenként, mind csapatként. Látom a változást, látom a fejlődést, lépdelünk előre az úton, de sokkal egységesebbnek, kompaktabbnak kell lennünk, adott pozíciókban sokkal nagyobb felelősségvállalást várok. A vezér egyéniségeimre nagy feladat hárul, a fiatalokat támogatják, segítik, ugyanakkor a saját posztjuknak is meg kell felelniük.
Mennyire sikerült véghez vinniük a játékosoknak amit kértél?
Talán pontosabb, ha úgy fogalmazok minden percben törekedtek arra, hogy megvalósítsák a kapott feladatokat, instrukciókat. Természetesen vétettek hibát (ahogy mindenki), de a kezdethez képest (leszegett fej, felelősséghárítás, fókuszkiesés stb.) lényeges változást mutatnak. Mindenképpen pozitívum, ahogy egymást támogatják, mind kommunikációban, mind egymás javításában a pályán. A taktikai utasításokat labdakihozatalban, labdatartásban egyre magasabb százalékban valósítják meg jól, azonban az utolsó labdaérintések a box előterében, boxon belül javításra szorulnak, sokkal jobban, és gyorsabban kell dönteniük, és azt kivitelezni.
Mivel vagy elégedett, és hol érzed, hogy fejlődni kell?
Hazudnék ha azt mondanám maximálisan elégedett vagyok, hiszen a győzelemért dolgozunk, ellenben számos jó megoldást láttam, és ami fontosabb gondolkodó játékosok köszöntek vissza a pályáról. Ez utóbbi kiemelten fontos szempont, nem sablonokban látó futballistákat képzek, azt várom, hogy bátran merjenek önállóan gondolkozni, dönteni, és ezen keresztül szolgálják a csapatot, a sablon csak egy mankó, egy szituáció, játékhelyzet, kint a pályán mérkőzés állapotban csak egy segítség. Ami kiemelkedő volt mindkét csapatban, az a labdabirtoklási megoldásaink, bátran mertek futballozni extrém nyomás alatt a játékosaim, akár saját büntető területen belül is, nem feladva az alapelveinket, labdát hoztunk ki, nem íveltünk pánikból, bontani próbáltuk (sokszor sikeresen) az ellenfeleink, kétség kívül ez egy bíztató sarokkő a jövőre nézve. Támadás befejezésekben azonban sokat kell előre lépnünk, bátrabb, és megfontoltabb döntésekre van szükség.
Miben változtatsz (ha fogsz) a következő mérkőzésre?
Természetesen minden mérkőzés, és minden ellenfél más, mindazonáltal az alapelveinket nem fogjuk feladni, dolgozunk tovább, pontosítjuk a feladatköröket, csiszolunk a döntéshozatalokon, fejlesztjük azokat a képességeket, taktikai elemeket ahol szükséges. Ha változtatunk, akkor még magasabb minőségű munkát teszünk bele, de bízok a játékosaimban, egyként fogunk előre haladni.
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...