Éremeső az Országos Evezős Bajnokságon

Buza József, edző beszámolója
Az idei évi evezős országos versenynek Szeged városa adott otthon a nyár kellős közepén. A július 17-21-ig tartó programon a Fővárosi Vízművek SK Evezős Szakosztályát 10 versenyző képviselte, akik kísérőikkel, Germánné Ilonával és Buza Józseffel vettek részt a versenyen.
Már a csütörtöki napon érdekelt volt csapatunk Galambos Péter versenyzőnk révén egy csepeli négypár evezős egységben, melynek vezér evezőse jómagam voltam. Csapatunk magabiztos versenyzéssel bajnoki aranyat szerzett, óriási eredmény, hogy az egyébként évek óta győztes csapatba első ízben került be a Vízművek SK versenyzője (Lucsánszki-GALAMBOS-Bene-Buza)!!
Július 20-án elsőnek női négypár evezőseink álltak rajthoz. A tavaszi vízre szállás óta reménytelinek látszott a belefektetett munka, joggal reménykedtünk hát a jó szereplésben. Várakozásainkat végül felül múltuk az ezüstérmet jelentő második helyezéssel. A jó összhang, a hibátlan evezés, a kellő hozzáállás és a nagy szív együttesen vezetett az eredményességhez: az OB 2. helyéhez! Gratuláció jár a csapat minden tagjának: Király Katalinnak, Jenei Erzsébetnek, Somlai Mónikának és Kátai Juditnak!
Ezután került sor a férfi masters kétpár evezősök döntőjére, melyben érdekelt volt egységünk, Szlovák Bence és Szász Bernát révén. Itt is bíztunk egy jó eredményben, esetleges éremszerzés lehetőségében. A rajt után óriási lendülettel és iramban élre állt csapatunk és a versenyt végig vezetve megnyerték a Magyar Bajnoki címet. Óriási öröm, arany érem!!
A nap még nem ért véget, hátra voltak még a szabadidős Mix kétpár evezőseink (Horváth Mátyás – Imre Dorina, ill. Király Kata – Szász Csaba) versenye, amelyben mindketten negyedik helyezettek lettek.
A programzáró vasárnapi napon szálltak vízre férfi szabadidős kétpár evezőseink. A Horváth Mátyás és Szász Csaba páros a negyedik helyen végzett.
Szintén szabadidős egypár evezősben Galambos Péter a döntő harmadik helyén végzett, ezzel újabb, bajnoki bronzérmet szerezve!!!! Péter felkészülése egészen tél óta zökkenőmentes volt, így joggal bízhattunk a jó szereplésben. Imre Dorina egypár evezősben a hatodik helyen végzett.
Az éremeső még itt sem ért véget. Masters férfi egypár evezősben két versenyzőnk állt rajthoz, s a közel hatvan fős mezőnyben Galambos Péter arany érmet, tehát magyar bajnoki címet, míg Szász Bernát pedig ezüstérmet szerzett, nagy büszkeséget hozva a Fővárosi Vízművek SK egyesületének!
Az idei Magyar Bajnokságra szerencsére már nagyobb létszámmal tudtunk elmenni, s mind helyezésekben, mind a klubok közötti pontversenyben előrébb végeztünk az elmúlt évhez képest.
Összességében a mérlegünk nagyon figyelemreméltó: 2 + 1/4 arany, 2 ezüstérem, 1 bronzérem, két negyedik helyezés, egy ötödik és egy hatodik helyezést szerepel versenyzőink eredménylistáján.
Legfiatalabb versenyzőink tudásszintje sajnos ahhoz még nem volt elég, hogy az Országos Bajnokság legjobb versenyzői között szerepeljenek, kvalifikációjuk nem járt sikerrel a versenyre. Megvan tehát a feladat, dolgozunk ezen és reménykedünk, hogy a 2025. évi bajnokságon már induló versenyzőink között szerepel majd egy-két fiatalabb versenyző is.
További cikkek
További
Utánpótlás duatlon verseny Margitszigeten
November 04-én három hazai helyszínen (Győr, Szeged, Budapest) került megrendezésre utánpótlás duatlon verseny. Szakosztályunk versenyzői egytől-egyig figyelemreméltó eredményt értek el. A budapesti rendezvénynek a Margitsziget adott otthont, ahol az utánpótlás 10-16...
Nemzetközi evezősverseny Szolnokon
Október 3-5. között immáron 25. alkalommal rendezték meg azt a nemzetközi evezősversenyt, melynek keretében sor került a hazai diákolimpiai versenyek lebonyolítására is. Az eseménynek Szolnok adott otthont. Szakosztályunk öt versenyzővel képviseltette magát a...
Lezajlott Tatán az Országos Beach Sprint Bajnokság
Augusztus 16-17-én a tatai Öreg-tavon került megrendezésre a 2023-ban olimpiai számnak választott Evezős Országos Beach Sprint Bajnokság. Az egybként 48-50 résztvevővel zajló versenyen evezőseink is megmérettették magukat, serdülő és felnőtt kategóriában is. Mindkét...