Háromból kettő!

Az alapszakaszban 5 csapattól szenvedtünk vereséget és további kettővel döntetlent értünk el. Ezzel a 7 csapattal kerültünk a rájátszás felső házába, ezzel lehetőséget kapva a revansra. A rájátszás első körében a Magyar Telekom DSC-nek szerettünk volna visszavágni az alapszakaszban elszenvedett vereségért, szinte kezünkben volt a győzelem is, ám sajnos az utolsó percben kapott góllal sikerült egyenlíteniük. A novemberi vereségre tehát egy döntetlen lett a válasz. A következő körben a listavezetővel sajnos nem bírtunk, két mérkőzés után elszántan érkeztünk a hatodik helyezett Külker SC otthonába.

Köztudott tény (vagy a korral jár?) :), hogy az öregfiúk bajnokság résztvevők lassabban regenerálódnak.  Sérülések, illetve munkahelyi elfoglaltságok miatt 6 meghatározó csapattársunk maradt távol.

A mérkőzést nagyon rosszul kezdtük Mondhatni az öltözőben maradtunk. Az első percben a védelmünk soraiban egy rossz döntést követően rosszul kivitelezett passzal a hazai csapatot hoztuk helyzetbe, akik köszönték szépen a „welcome pass”-t, egy tökéletesen kivitelezett rúgással letakarították kapunk bal felső sarkából a pókhálót.

Fájdalmas ébresztő volt, de ezt követően mi domináltunk. A hazai csapat nem is igazán  került helyzetbe. A 28. percben egy szögletből érkező labdát minimális irányváltoztatással juttattunk a kapuba ezzel megszerezve az egyenlítést.

Az első félidő vége felé viszont a hazaiak egy mélységi passzánál csapatunk leshelyzetet látott (nyilván az is volt! :)) védőink megtorpantak, ám a partjelző nem jelzett. A szélső támadó felismerve a helyzetet zavartalanul kilépett és berúgta a hazaiak második gólját. 2:1-es első félidő után vonultunk az öltözőbe.
A szünetben értékeltük a történteket. Egyetértettünk abban, hogy nyerhető a meccs, az első félidő alapján a Külker SC még csak helyzetekig sem jutott. A mi hibáinkat használták ki (igaz, azt igen nagy hatásfokkal), de nem volt átütő erő a játékukban.

A második félidőben tehát nagyobb sebességre kapcsoltunk. Berta Norbert a 48. percben kapott balszélen egy remek labdát, amit jól sikerült csellel befele tolt majd kb 20 méterről úgy rúgta a kapu jobb alsó sarkába, hogy a hazaiak kapusának esélye nem volt.  Az újabb egyenlítésre az ellenfél is feléledt, ám Meleg Gábor kapusbravúrjaival és a védelem remek munkájával ezeket rendre elhárítottuk, miközben mi is sorra alakítottuk ki a helyzeteinket.

Az 54. percben szabadrúgáshoz jutottunk, melyhez Pethő Zsolt állt oda. A szabadrúgás kivitelezése pazar, ahogy azt Zsolttól el is vártuk. A kb. 25 méterről, sorfal fölött elrúgott labda úgy csapódott le a jobb oldali kapufa tövébe, hogy a hazaiak kapusa rá sem tudott mozdulni (2:3). Egy „kis” túlzással Roberto Carlos is megirigyelte volna. 🙂

Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám ezek értékesítése nem sikerült, mígnem a 69. perc környékén Szabó Attila ismét kapura tört, lövését a kapus ugyan hárította, de a labda szerencsére épp Pásztor Zoli elé pattant, aki kapásból és jobb lábbal onnan már nem hibázott (2:4) Itt sem volt még vége, egy előre ívelt labdával Ináncsi László lefordult, begyalogolt a 16-on belülre és beállította a 2:5-ös végeredményt!

A kívülről simának látszó mérkőzés nekünk küzdelmes volt. A csapat  jól dolgozott. Sajnos olykor többet foglalkoztunk egymással, mint a játékkal, ám ennek ellenére sikerült megszerezni ezt a nagyon értékes győzelmet! Nem utolsó sorban méltó választ adtunk az alapszakaszban elszenvedett vereségre, a rájátszásban 3-ból kettő a revansok aránya! A játékvezetők a meccs emberének Meleg Gábor kapusunkat választották. Az ezzel járó két szem cukorka különdíjat elmondásuk szerint „nem feltétlenül a legszimpatikusabb, de mindenképpen a legjobb”-nak ítélt játékos kapta meg.

Büszke vagyok a csapatra, mert küzdöttek, hajtottak, a sérüléseket, illetve az abból fakadó fájdalmakat összeszorított fogakkal tűrték és most a végeredménnyel is igazolták, hogy a jobbak voltunk az ellenfélnél.
/Csikós Zoltán/

További cikkek

További

Hétvégi körkép 11. 22-23.

Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...

bővebben

Hétvégi körkép 11.15-16.

Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...

bővebben

HÉTVÉGI KÖRKÉP

Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...

bővebben