Elhoztuk a 3 pontot a Testvériség-Újpalota otthonából
Nem várhattuk túl jó előjelekkel a mérkőzést, hiszen a múlt héten Niedermüller Ákos összeszedte az ötödik sárgáját, így eltiltás miatt nem tudott pályára lépni, továbbá Hutás Benedek sérülése sem jött rendbe, így őt is nélkülöznünk kellett.
Szerettük volna a mérkőzést más időpontban lejátszani, hiszem sem Hevesi Tamás, sem Szlezák Zoltán nem tudott ott lenni a mérkőzésen, azonban a Testvériség a többszöri megkeresésünk ellenére is elutasította az időpont módosítást.
Niedermüller Ákos természetesen a csapattal tartott és kívülről próbálta társait instruálni a különböző játékhelyzetekben.
A múlt héthez hasonlóan ismét olyan győzelmet sikerült aratnunk, amivel lépéselőnybe kerültünk a mögöttünk állókhoz képest. Megérdemelten nyertünk, mert végig egységesek voltunk és a meccs nagy részében jobban is játszottunk ellenfelünknél. A csapat életében is fontos lépcsőt jelent egy ilyen siker, mert korábban sok ehhez hasonló meccsen, amikor az ellenfél fölé kerekedtünk, végül nem sikerült 3 ponttal zárnunk. Ma azonban nagyon koncentráltak voltunk, a csapatszintű védekezés szinte hibátlan volt, úgyhogy mindenkinek jár az elismerés! /Dr. Niedermüller Ákos/
Az első támadásából gyorsan gólt szerzett a Testvériség, azonban az asszisztens jól látta hogy a gólt nyilvávaló leshelyzet előzte meg. Ezt követően magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Zilahi Márton fickándozott a jobb oldalon, amelyet a hazaiak csak szabálytalanságok árán tudták megállítani.
Nem bántak kesztyűs kézzel a Testvériség játékosai a mieinkkel, volt olyan támadás, amikor egy akción belül kétszer rúgták meg Petry Zsoltot azért, hogy bármi áron, de megállítsák a támadást.
Rendkívül szomorú, hogy a hazai csapat kispadján egy korábbi NB I-es edző ült és egyszer sem szólt a játékosaira, sportszerű játékra biztatva őket, hanem végig eltűrte azt, hogy a játékosai az ellenfél játékosait rendre szándékos szabálytalanságok árán állítsák meg.
A 15. percben Petry Zsolt szabadrúgása a kapufa tövéről pattant ki. Több látványos támadásunk volt, azonban nem véletlenül Zubány Miklós a Budapest első osztály egyik legjobb kapusa, nem tudtunk túl járni az eszén. A hazaiaknak csak esetleges támadásaik voltak, amelyek igazán nagy veszélyt nem jelentettek Hollókőy Ádám kapujára.
A félidő második felében újabb szabadrúgással veszélyeztettük a hazaiak kapuját, de a labda éppenhogy elment a felső léc fölött.
A 43. percben aztán Madarász Olivér gondolt egyet, a jobb összekötő helyéről elkezdett befelé cselezni, három játékost kicselezett, majd 22 méterről kilőtte az alsó sarkot. Zubánynak esélye sem volt védeni. 1-0-s vezetéssel vonultunk a szünetre.
A második félidőt is ugyanolyan elánnal kezdte csapatunk, ahogyan az első félidőben is játszott, három helyzet is kimaradt, bosszantó volt, hogy nem tudtunk újabb gólt elérni. A második félidőben is folytatódott a hazaiak durva harcmodora, aminek Barát Viktor lett az áldozata, segítséggel tudott a pályáról távozni, sérülés miatt le kellett cserélni. A hazaiaknak inkább apróbb helyzetei voltak csupán, de igazán nagy veszélyt nem jelentettek a kapunkra. Hollókőy remekül irányította a védelmet.
Az újabb sárgalapot élő szabálytalanság következtében a hazaiak megfogyatkoztak, így az utolsó perceket emberelőnyben játszottuk.
Összességében, ha nem is volt egy látványos mérkőzés, de teljesen megérdemeltem hoztuk el a három pontot a Testvériség otthonából, ezzel növeltük a két csapat közötti távolságot a tabellán.
Ami viszont szomorú hogy Barát Viktor súlyos sérülés szenvedett, úgy néz ki hogy több hétre kiesik a csapatból.
Most már fel kell emelnünk a szavunkat az ellen, hogy hétről hétre lerúgják a játékosainkat. Minden héten szándékos a szabálytalanságok miatt sérülések nehezítik a csapat összeállítását.
Tavasszal még csak a hetedik fordulóban járunk, de Kozma Leventének és Madarász Viktornak 2-2 hetet kellett kihagyni. Hutás Benedeknek nem tudjuk mennyi időt kell még pihenni, és most Barát Viktor is több hétre kiesett. Elgondolkoztató az, hogy mi a 22 mérkőzés alatt összesen 22 sárga lapot gyűjtöttünk össze, addig ellenfeleink minket folyamatosan szándékos szabálytalanságokkal állítanak meg és a játékvezetők nem lépnek föl ennek megakadályozása érdekében. Nem csak a profi futballban, de az amatőr futballban is a játékosok testi épsége a legnagyobb érték egy csapat életében.
Fotók: Ifj. Thaly Zoltán
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...