Bajnoki siker utánpótlásban
Hétvégén hazai pályán játszotta serdülő U14-es piros csapatunk aktuális mérkőzését. A vendégként hozzánk látogató Csepel FC USE ellen nagy gólarányú győzelmet aratott csapatunk.
BLSZ Serdülő U14 HNP „1” csoport
Fővárosi Vízművek SK – Csepel FC USE 8:0
Gólszerzők: Moharos Levente 29′, 49′, 64′, Maróth András 46′, Csendes Zoltán 55′ (öngól), Pokorny Zente Kenese 59′, 61′, Lenhoffer Márton 69′
Kovács Gábor edző értékelése
„Nagyon fontos győzelmet arattunk ezen a meccsen, de ami még ennél is örömtelibb: végre olyan játékot láttunk a pályán, amiben benne volt a szív, az akarat és az a munka, amit edzéseken elvégzünk.
Az első félidő kicsit döcögősebbre sikerült, több helyzetet is kialakítottunk, de nem tudtunk élni velük – ezen a téren még van hová fejlődni. A második félidőre azonban megérkezett a felszabadultság, jöttek a gólok, és végre látszott az önbizalom is a srácokon.
Bízunk benne, hogy ez a siker lendületet ad, és segít kimászni abból a hullámvölgyből, amiben voltunk az elmúlt időszakban.
A hétfői erőnléti edzés hangulata talán most egy kicsit mosolygósabb lesz
Köszönjük a szülők támogatását ezúton is!”
Mérkőzés közbeni-, és öltőzői pillanatképek
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...