Sikeres szezonkezdet
Igaz az időjárás még nem mutatta, hogy tavasz lenne, ezzel együtt megkezdődött az MLSZ Budapesti igazgatóságának tavaszi szezonja a BLSZ I-ben.
Csapatunk azt a 43. sz. Építők gárdáját fogadta, akik az elmúlt években sokszor törtek borsot az orrunk alá. Ősszel kicsit belealudtunk a mérkőzésbe, emiatt szembedtünk vereséget, de már akkor tombolt mindenkiben a visszavágási vágy. Nahóczky Attila 3 új igazolásnak is bizalmat szavazott a kezdő 11 összeállításakor. Borsi Bence a kapuban, Nagy Márton és Birtalan Balázs a védelemben kapott szerepet.
Csapatunk támadólag lépett fel, és jól járattuk a labdát. A 26. percben Varsa kapufája jelezte, hogy bizony meg akarjuk nyerni a mérkőzést, de ahogy ősszel oly sokszor, ezúttal is kifelé pattant a labda. Hiába érkezett Szakács, a védők jól léptek közbe. Nem sokkal később Koblencz Ákos szabadrúgása ment nem sokkal a kapu fölé.
Nem volt szerencséje az ellenfélnek, hiszen két játékosuk is megsérült az első félidőben, így korai cserére volt szükségük. A mezőnyfölényünk az első félidő hajrájában góllá érett. Egy beadásra jól érkezett a francia Romiszvili, ugyanakkor a vendégek védője olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy róla a saját kapujába pattant a labdát. Nem volt érdemtelen a vezetésünk a szünetben.
A második félidő elején a Budapest Honvédtól érkező Birtalan hagyott ki egy helyzetet, nem sokon múlott az újabb gól. Ekkor feljöttek a vendégek, és többször kellett a Dalnoki Labdarúgó Akadémiától érkező Borsinak tisztázni, magabiztosan látta el feladatát, és remekül élt együtt a játékkal. A 61. percben Szakács határozott labdaszerzését követően újabb helyzet alakult ki, de Varsa lövését védte a kapus, majd a kipattanót nem sikerült a hálóba pofoznia Niedermüllernek.
A hajrában a kapufa ezúttal velünk volt, a vendégek az ötösön belülről leadott lövése a felső lécről a mezőnybe pattant vissza. A 86. percben Varsa szögletét követően Nagy Márton érkezett a kapu elé, és rúgta védhetetlenül a kapuba a Bácsa csapatától érkező játékosunk.Úgy tűnt megvan a mérkőzés, de a vendégek a 89.percben gólt szereztek, ezzel nyílttá tették a mérkőzést. Nagy Márton a hosszabbításban rendkívül önfeláldozóan vetődött egy életerős lövésbe, ezzel mentve meg a kaput a góltól.
A vendégek kitámadtak, és ezt használtuk ki egy kontratámadás végén. Niedermüller – Haronisz volt a labda útja, és a nem sokkal korábban egy másik ziccert kihagyó Szabó Ákos ezúttal nem hibázott, ezzel eldöntve a mérkőzést. Nagyon higgadt megoldás volt, egy remek támadás végén.
Csapatunk végül megérdemelten nyert 3-1-re. Jó volt látni, hogy mennyire egymásért küzdöttek a játékosok, voltak remek támadások, de a védekezés is rendben volt. Nem volt gyenge teljesítmény, ha esetleg hiba jött, akkor is volt, aki kihúzza adott esetben a csapatot a slamasztikából.
Már az edzőmérkőzéseken látszott a stabilitás, nagyon jól dolgoztak a hosszú felkészülés alatt a Srácok, engem nem lepett meg a jó teljesítmény. Fontos, hogy most ne ünnepeljük túl a győzelmet, mert akkor kellemetlen meglepetés érheti csapatunkat. Ugyanilyen alázattal,és szorgalommal kell készülni a hétvégi mérkőzésre, de bízok a csapatban, az elvégzett munkában. A hétvégén újabb fontos mérkőzés következik, a BVB Akadémia UDSE Gázgyár vendégei leszünk vasárnap 15.00-kor a III. Ker TVE pályáján. Ne tévesszen meg senkit ellenfelünk pillanatnyi pozíciója, mert télen jól erősítettek, ezáltal egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzés. Ezen felül az elmúlt években pont az ilyenkor könnyűnek tűnő mérkőzéseken véreztünk el. Találkozunk vasárnap!
/Nahóczky Attila/
További cikkek
További
Hétvégi körkép 11. 22-23.
Lassan véget érnek a bajnokságok, az őszi szezon végéhez közeledünk. Szerencsére azért a hétvége még bőven tartogatott mérkőzést. Egy felnőtt és 2 utánpótlás csapatunk is pályára lépett a hétvégén. A gólok száma a fordulóban nem volt kiemelkedő, ám három mérkőzésből...
Hétvégi körkép 11.15-16.
Gólgazdag összecsapások, négyből három nyert mérkőzés. Így jellemezhetnénk röviden az elmúlt hétvége focis eseményeit. Két-két felnőtt és utánpótlás csapatunk részvételével újabb bajnoki fordulókat rendeztek az aktuális labdarúgó bajnokságokban. Az egytől egyig...
HÉTVÉGI KÖRKÉP
Parádés győzelmek, sokgólos döntetlen utánpótlás csapatainknál! Nem volt esemény nélküli az elmúlt hét Labdarúgó Szakosztályunk számára. Noha nem minden mérkőzés végződött pontszerzéssel, gólokban ebben a fordulóban sem volt hiány! Már hétközben kezdődtek az...