Különleges megmozdulással hívja fel a figyelmet a Danone a zöldebb jövőre a Föld Napja alkalmából. Egy egyedi, kollégákkal és fogyasztókkal közösen szervezett flashmobbal hívta fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára.
A Danone Magyarország immáron több éve kapcsolódik az április 22-én tartott Föld napja eseményekhez. Ezen a napon a résztvevők a bolygó és környezetünk védelmének fontosságát hangsúlyozzák. A mozgalomhoz több mint 175 országból csatlakoznak vállalatok, szervezetek és egyéni közreműködők is. A Danone Magyarország évek óta a figyelemfelhívó akció részeseként, elsősorban a közösségi médián, a fogyasztókat megszólítva és mozgósítva hangsúlyozta a zöld törekvések jelentőségét. Idén azonban egy egészen más perspektívából, egy egyedi megoldással vonták be a kollégákat és vásárlóikat egyaránt a fontos üzenet hangsúlyozásába.
„Az idei Föld napján egy teljesen új kezdeményezést valósítottunk meg. A kollégáinkat, és a családtagjaikat egy rendezvényre hívtuk. A résztvevők egy flashmob keretein belül Föld alakzatot formáltak, ezt pedig drónos felvételeken örökítettünk meg. Fontosnak tartjuk, hogy bevonjuk a munkavállalóinkat, és hogy ilyen egyedi formátumú rendezvény keretében is megmutassuk nekik értékeinket. Ez a megszerzett tudás nem marad az iroda falai között, visszük magunkkal tovább a munkaidő leteltével is, és megosztjuk azt szeretteinkkel, barátainkkal és fogyasztóinkkal is.”
– mondja Bánhidi Eszter, a Danone Kft. magyarországi HR vezetője, aki számára különösen fontos, hogy családbarát vállalatként a hasonló aktivitásokba a hozzátartozókat is bevonják. A zártkörű rendezvényen, mely során a flashmobot is megörökítették, az érdeklődő fogyasztókból kisorsolt család is részt vett. A flashmobon megjelentek pedig ajándékba virágmagot kaptak, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos, megszerzett tudást a gyakorlatban is elültethessék.
A megörökített felvételen látható, hogy a Föld alakzatból egy B Corp™ logó formálódik, a Danone Kft. ugyanis nemrég szerezte meg ezt a tanúsítványt kimagasló, 103.3 ponttal. Habár a világon, 95 országban 8056 B Corp™ minősített vállalat működik, ennek csak 2,9%-a található meg Kelet-Közép-Európában. Magyarországon ma még csak kevesen rendelkeznek ezzel a tanúsítvánnyal.
A B Corp™ minősítés a Danone régóta szem előtt tartott kettős küldetésének tanúbizonysága: ez az elköteleződés mind a gazdasági, mind a társadalmi célokat magában foglalja, amely így túlmutat az üzleti eredményeken, és egyértelmű célokat tűz ki az egészségre, a bolygóra, az emberekre és a közösségekre gyakorolt pozitív változások terén. A Danone tanúsítása a kelet-közép-európai régióban (Románia, Bulgária, Magyarország, Csehország és Szlovákia) támogatja a vállalat azon törekvését, hogy 2025-re valamennyi piacán rendelkezzen a tanúsítvánnyal, így az egyike legyen az első globális B Corp™ vállalatoknak. Jelenleg a Danone globális értékesítésének 74,2%-át képviselő üzleti egységek rendelkeznek a minősítéssel.
A B Corp minősítés öt aspektust vizsgál. A megszerzett tanúsítvány azt bizonyítja, hogy a vállalatirányítás, a munkavállalók, a közösségeink, a fogyasztók és a környezet szintjén is felelősséget vállalunk. A Föld napja alkalmából ezutóbbira hívtuk fel a munkatársaink és a fogyasztók figyelmét: a zöldebb jövőért közösen tehetünk és kell is tennünk.
– mondja Bolyós Enikő, a Danone Kft. magyarországi kereskedelmi vezetője.
Forrás: bpst24.hu
További cikkek
További
Bajnoki hétvége – edzői összefoglaló
A hétvégén utánpótlás U19-es és BLSZ III-as csapatunk is lejátszotta soron következő mérkőzését. Az idegenben játszó utánpótlás, és a hazai pályán szereplő felnőtt csapatunk meccsein történteket Mészöly Kálmán edző foglalta össze. "Boldog szombat, szomorú...
U14 kék csapat edzői összefoglaló
Szurkolóink, támogatóink, szülők nagy örömére elkezdődött a bajnoki szezon az U13-as és U14-es korosztályaink számára is. Az alábbiakban Lajkó Ferenc edző összefoglaló értékelését olvashatják. "Elkezdődtek a bajnokságok az U13-as korosztály, valamint az U14-es...
Győzelemmel indult az őszi szezon!
Rekkenő hőségben rajtolt el a BLSZ I. osztály 2025/26-os szezonja, és rögtön egy kemény túra várt ránk: a mindig stabil Issimo otthonába látogattunk. A meccs elején jól járattuk a labdát, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. A hazaiak a 30. percben...